Lábbal hajtós játékok Gyermekkuckó Játszósarok

Rólam

Pedagógus     családban     nőttem     fel,     én     az     óvónői     pályát     választottam. Székesfehérvár   egyik   önkormányzat   által   fenntartott   óvodájában   dolgoztam   28 évig.    E    hosszú    idő    alatt    zeneóvoda    vezető,    és    óvodáskori    angol-magyar kétnyelvűségre     felkészítő     szakképzettséget,     valamint     közoktatás     vezetői diplomát   is   szereztem.      Munkám   során   egyre   gyakrabban   fogalmazódott   meg bennem,    hogy    milyen    kevés    idő    jut    a    gyermekek    számára    legfontosabb szeretetteljes,       bizalmon       alapuló       egyéni       bánásmód       megvalósítására. Hiányoltam   a   valóban   minőségi   feltételeket,   játékeszközöket   és   az   esztétikus, színvonalas, családias, szép környezetet! „Bóbita”     nevű     Családi     Napközimet,     mely     a     minőséget     képviseli,     annak szellemében    alapítottam,    hogy    azoknak    a    Szülőknek,    akik    minden    téren igényes,    pedagógiai    szempontból    is    kiemelkedő    szolgáltatást    szeretnének gyermeküknek, lehetőségük legyen azt megtalálni.

KAPCSOLAT

Bóbita Családi Napközi
 TELEFON      Komlódyné Balogh Beáta   +36 70 201 9144    CÍM Székesfehérvár, Öreghegy - Rekop utca 6.  EMAIL      bobita.csnk@freemail.hu       jazmi n.24@fre email.hu      Kövess a facebookon is!  www.bobitanapkozi.hu

SZOLGÁLTATÁSAINK

Bóbita Családi Napközi 1 éves kortól 5 éves korig várom azokat a gyermekeket, akik Szülei kiemelt zenei nevelésre vágynak, az életkori sajátosságokhoz alkalmazkodó, az angol nyelvvel játék közben történő ismerkedést fontosnak tartják. Az egészséges életmód, a feltétel nélküli bizalmon, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat, a tartalmas játék és személyiségfejlesztés igényeit minden téren kielégítő körülmények között szeretnék tudni gyermeküket amíg, dolgoznak, vagy akár csak pihenésre, kikapcsolódásra vágynak. Minden   érdeklődőt   szeretettel   várok előzetes időpont egyeztetés után.  
Zene oktatás A magyar zene kezdete időtlen mélységekbe nyúlik vissza. A modern zenetudomány összehasonlító vizsgálatai azt mutatják, hogy a magyar zene eredetét illetően Belső-Ázsia népeinek népzenéjéhez, későbbi fejlődését tekintve pedig Európa különböző népzenei és klasszikus zenei hagyományához kapcsolódik
Hamarosan…
Angol oktatás Oktatásnak hétköznapi értelmezés szerint leggyakrabban valamely információ (tudás) – általában nagyobb mennyiségben történő, rendszeres, esetleg intézményesített – átadását nevezzük. Az oktatással foglalkozó társadalomtudomány, a pedagógia szerint az oktatás a tudás intézményesített átadását jelenti
Hamarosan…

KÉPGALÉRIA - BELSŐ TÉR
KÉPGALÉRIA - KÜLTÉR

Bóbita Családi Napközi  TELEFON      Komlódyné Balogh Beáta :  (+36) 70/201-9144    CÍM Székesfehérvár, Öreghegy - Rekop utca 6  EMAIL      bobita.csnk@freemail.hu       jazmi n.24@fre email.hu      Kövess a facebookon is!  www.bobitanapkozi.hu

Rólam

Pedagógus    családban    nőttem    fel,    én    az    óvónői    pályát választottam.     Székesfehérvár     egyik     önkormányzat     által fenntartott   óvodájában   dolgoztam   28   évig.   E   hosszú   idő   alatt zeneóvoda        vezető,        és        óvodáskori        angol-magyar kétnyelvűségre       felkészítő       szakképzettséget,       valamint közoktatás   vezetői   diplomát   is   szereztem.      Munkám   során egyre     gyakrabban     fogalmazódott     meg     bennem,     hogy milyen    kevés    idő    jut    a    gyermekek    számára    legfontosabb szeretetteljes,       bizalmon       alapuló       egyéni       bánásmód megvalósítására.        Hiányoltam        a        valóban        minőségi feltételeket,   játékeszközöket   és   az   esztétikus,   színvonalas, családias, szép környezetet! „Bóbita”     nevű     Családi     Napközimet,     mely     a     minőséget képviseli,   annak   szellemében   alapítottam,   hogy   azoknak   a Szülőknek,      akik      minden      téren      igényes,      pedagógiai szempontból      is      kiemelkedő      szolgáltatást      szeretnének gyermeküknek, lehetőségük legyen azt megtalálni.
Bóbita Családi Napközi

Bóbita Családi Napközi - Székesfehérvár - (+36) 70/201-9144

GYORS MENÜ